A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34 435,53 ponton nyitott hétfőn.
További emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Emelkedéssel nyithatnak hétfőn a főbb nyugat-európai tőzsdék.
Továbbra is pozitív a nemzetközi befektetői hangulat, így a magyar piacon folytatódhat az emelkedés csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Vegyes, többségében csökkenő indexekre lehet számtani a csütörtöki kezdéskor a főbb európai értékpapírpiacokon.
Nem változott lényegesen a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A piramisjáték egyes jegyeit felmutató OneCoin állítólagos virtuális valutával szembeni közös fellépésről egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Belügyminisztérium és a rendőrség különböző szerveivel, az adóhatósággal, illetve ügyészségi vezetőkkel - közölte a jegybank az MTI-vel kedden.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,52 pontos emelkedéssel, 32 865,19 ponton nyitott kedden.
Emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és a Richter húzhatja a piacot az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint
Alig változtak az árfolyamok keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.